Nagyon fontos, hogy a hálószoba legyen kényelmes, meleg és nyugalmas helye a lakásnak, tükrözze a benne lakó személyiségét. Viszont a pihenés és ellazulás mellett a funkcionális igényeket is ki kell elégítenie.

Általában a hálószoba az a helyiség a lakásban, ahol a zsúfoltság elkerülése végett igyekszünk minél kevesebb hálószoba bútort elhelyezni. Az ágy viszont akkora helyet foglal el az általában amúgy is kicsi hálószoba helyiségben, hogy szinte rajta kívül nincs csak egy félméternyi hely, hogy azt két oldalról megközelíthessük. Ezért célszerű az ágy alatti részt is kihasználni, válasszunk olyan franciaágyat, ahol van lehetőség ágyneműtartós részre is. Mi sem egyszerűbb, ha nagy méretű hálószobával rendelkezünk, hiszen annak egy részét leválasztva gardrób részt tudunk kialakítani, ahol könnyű rendben tartani a kabátokat, cipőket, pulóvereket a rengeteg polccal és fogassal. Erre a célra egy külön szoba kijelölése a legideálisabb.

Ha nincs olyan szerencsénk, hogy külön gardróbszobában tartsuk a holmikat, akkor bútorozhatjuk úgy is a hálószobánkat, hogy abban az akasztós szekrényt, komódot vagy más jellegű hálószoba bútort is elhelyezhetjük. Ezeket a tároló - gardrób szekrényeket már nagyon igényes kivitelben is kiválaszthatjuk, melynek praktikus toló ajtaja van, ami lehet furnérozott fa felület, üveg vagy akár tükör felületű is. Egy kis ötlettel megspékelve pedig igazán kedves bútordarabja lehet a hálószobának egy olyan beépített hálószoba szekrény, melynek ajtaját a szoba stílusához igazítva különböző betétekkel látjuk el. Hálószoba bútorokat sokféle stílusban találunk, legyen modern hálószoba vagy klasszikus hálószoba az elképzelésünk. Különös összhatást érhetünk el a jól megválasztott anyagokkal és színekkel.

Az éjjeliszekrény is egy nagyszerű találmány a hálószobában, melyre a különböző tárgyakat rakhatjuk le, helyezhetünk el rajta hangulatvilágtó lámpát, órát, ám ha nincsenek fiókjai, sok tárolási helyet pazarolunk el velük. Tehát praktikus olyat választani, ami fiókos. Ha nincs az éjjeliszekrényekre elég helyünk, akkor válasszunk olyan franciaágyat, aminek a háta mögött van a tároló rész, például, ami kihúzható, így nincs szem előtt, ha nem használjuk.

Ne felejtsük el azonban a tároló helyek kialakítása közben, hogy a hálószoba legfőbb feladata a pihentető környezet kialakítása, ahol egész éjjel nyugodtan pihenhetünk.

Ágyunk igazodjon testi adottságainkhoz, legyen megfelelő méretű és kényelmes. A fekvőhely kiválasztásánál legyünk tájékozottak, gondoljunk egészségünkre, hiszen életünk jó részét itt fogjuk tölteni. A franciaágyak között nagyon sokfélét találhatunk, stílusban, anyagban. Amit mindenképpen kipróbálás alapján érdemes eldönteni, az a matrac, ami szintén egyedi kell, hogy legyen, hiszen ahány ember annyi féle alvási szokás!

Hogy szép és funkcionális is legyen a hálószoba, jól kell megválasztani a domináns színt, a kényelmes ágyat, a megfelelő szőnyeget, a helyes világításokat és egyéb kiegészítőket. A tapétagyártó cégek termékei között, nagy választékból érdemes olyan hálószobai tapétát választani, ami színvilágában, mintázatában is illik a helyiséghez, mindenképpen törekedjük itt is az összhangra.

Emellett sokan szeretnék, ha rendkívüli, érdekes és divatos is lenne, a hálószobai helyiség, ami megmutatja egyedülálló személyiségüket. Hálószobánk belső világunk, életünk színtere, szolgálja a pihenést, intimitást, a külvilágtól való elvonulást!

Ha elég nagy a hálószoba, akkor helyet kaphat egy fésülködő asztal, vagy egy különlegesebb formájú komód is. A világításra is fordítsunk kellő gondot a helyiség funkciójából adódóan legyen meghitt. A jó világítással szemben támasztott követelmények a hálószobában, például: a lámpatest illeszkedjen a környezetbe, fontos, hogy formailag és esztétikailag is megfelelő legyen a világítás, komfortérzetünknek megfelelő világítási szintet biztosítsa, figyeljünk oda a helyes fényirányításra is.

A hálószobában is a megfelelő komfortérzet kielégítése, a kényelem megteremtése, a funkciók megfelelő hangsúlyossága, a család igényeinek figyelembe vétele, a harmónia megteremtése mind-mind alapfeltétele annak, hogy lakásunkat valójában otthonnak érezzük!
Copyright 2011 hálószoba.hu Minden jog fenntartva. Honlapkészítés